Március 20-tól igényelhető a 2020/2021. évi baromfi állatjóléti támogatás
A Magyar Államkincstár közzétette 14/2020. (III. 5.) számú közleményét a baromfi állatjóléti támogatás 2020. április 16. és 2021. április 15. közötti támogatási időszakra vonatkozó igénybevételének feltételeiről.
Kérdezz-felelek – A mezei pocok elleni védekezésről és a vis maior bejelentési kötelezettségről
Az utóbbi időszakban ismét aktuálissá vált bizonyos régiókban a mezei pocok elleni védekezés.
„Átmeneti év” – mit jelent ez a gyakorlatban?
Egyre több forrásból lehet hallani, hogy a 2021-es év „átmeneti év” lesz a támogatások szempontjából.
VP-AKG programban részt vevők figyelmébe
Célszerű még most, a tavaszi vetések előtt akár szaktanácsadó bevonásával áttekinteni az AKG-ban tett vállalásokat és azok megvalósulását.
Ismét indul az állami földek értékesítése
A Nemzeti Földügyi Központ tájékoztatása alapján a tervek szerint hamarosan ismét elindul az állami földek értékesítése a gazdák számára.
Ismét igényelhető a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatása
A támogatási kérelem 2020. március 1. és március 31. között nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz.
Méhtartás bejelentése
A méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI.27.) FVM rendelet értelmében a méhészkedést (méhtartást) minden év február utolsó napjáig kell bejelenteni a méhek tartási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél.
Kérdezz-felelek – Az őstermelői igazolvány érvényesítéséről
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számos csatornán hívja fel az érintett őstermelők figyelmét az őstermelői igazolványok érvényesítésére. Szeretnék pár közkeletű tévedést tisztázni, és segítséget adni a gyors ügyintézéshez.
2020. február 20-ától igényelhetőek a méhészeti támogatások
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók 2020. február 20-ától nyújthatják be kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.
A támogatások kifizetésének ellenőrzése
A Magyar Államkincstár elektronikus beadófelületén lehetőség van nyomon követni a beadott kérelmek aktuális állapotát, valamint a támogatási összegek kifizetését.
A GIRO-kódokról
A bankszámlára érkezett összegek beazonosításában segít a Magyar Államkincstár által rendszeresen frissített GIRO-lista.
Február közepétől igényelhető a méhészeti járművekre nyújtott mezőgazdasági csekély összegű támogatás
2020. február 15. és 2020. április 15. között nyújtható be postai úton a Magyar Államkincstárhoz a támogatási kérelem.
A nitrát-adatszolgáltatással kapcsolatos tudnivalók
Az érintett gazdálkodóknak 2020. január 1. és 2020. március 31. között kell a gazdálkodási naplóban szereplő adatok alapján az adatszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tenni.
Március 20-ig igényelhető a termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás
A Magyar Államkincstár közzétette a 2020-as támogatási évi termeléshez kötött- és átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás igényléséről szóló közleményét.
Február 1-jétől ismét igényelhető az Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló (fiatal erdők) támogatás
A pályázati felhívás célja az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által az erdők nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat.